2012. május 13., vasárnap

A legszebb ajándék

Tudom, száz másik témával el vagyok maradva, voltak hamarabbi történések, amiről meg kellene emlékeznem, de úgy érzem, ez mosta  legfontosabb. Mert olyan ajándékot kaptam anyák napjára, amiért nem lehetek soha elég hálás. Visszakaptam az én Combizsombimat, akit Csanád születésekor elvesztettem. Két éven át szenvedtem attól, hogy az én csöpp fiam, akivel úgy voltunk, mint a borsó meg a héja amíg a kisöccse meg nem született, egyik pillanatról a másikra nem engedett közel magához, távolságtartó lett, időnként goromba. És most megtört a jég. Két év telt el, de most varázsütésre lehullott a vasfüggöny, és enyémek a mosolyok, az ölelések, a puszik, minden, ami annyira hiányzott olyan sokáig. Valószínűleg ezért történt, hogy az ovis anyáknapi ünnepségen már akkor potyogtak a könnyeim, amikor bevonultak, és amikor az ajándékokat átadták,  nem tudtam abba hagyni a sírást, és most sem tudok könnyek nélkül írni erről. Viszont megmutatom, mi volt az én drágáim ajándéka:
a kis szívecskéket a saját kis ujjaikkal festették :)
ilyenkor döbbenek rá, mi az ami igazán fontos




annyira szeretem őket :)




2012. április 21., szombat

Hétördög fióka

Kedvet kaptam Vianyától egy kis számvetésre. Tudhatjátok, tapasztaltam már egyet s mást fiús anyaként, de a legkisebb azért tud újat mutatni...
Az elmúlt két napban 2x szedtem le az ablakból, mert felmászni ugyan még sikerül a széket és a radiátort használva, de lejönni azért már csak nem mer, nem is baj, mégiscsak kb 130 centi körül van a párkány...
Aztán rátört a kíváncsi korszak, ergo mindent szétszed, hogy jobban megvizsgálhassa. Ennek esett áldozatul Zsombi dínós társasjátékának egyik figurája, az (anyuci által előrelátóan ám feleslegesen lelaminált) Füles kép, egy hajtogatós könyv, és amit még nem találtam meg. Ma este alvás helyett elősunnyogott a babája rugdalózójával: Nem kell... Aztán a babát is megkaptam, ne érezzem magam egyedül :)
Amúgy visszabeszél. Már megvédi magát a tesókkal szemben, bár a kádban egy gyanús fogsorlenyomatot véltem felfedezni az oldalán.
Rajzolni is szeret. Ház szerte gyönyörködhetünk alkotásaiban. Többféle stílusban nyomul, zsírkréta, filctoll, toll, neki mindegy, alkot. A vászonra sem túl finnyás, a kanapé épp úgy megteszi, mint a nappali fala vagy a fürdő csempéje.
És a legfontosabbat el ne felejtsem: vasárnap őt ünnepeljük :)

2012. április 17., kedd

Kérés

Egy pici kis életnek most nagy szüksége lenne minden szeretetre és pozitív energiára, hogy anyukájával maradhasson. Megtennétek, hogy gondoltok rá?

Idei fotók

Nem vittem túlzásba idén a képmutogatást, szóval gondoltam a teljesség igénye nélkül párat felteszek most.
Szerencsére már leszokott róla...

Nagyon-nagyon szereti Bendegúzt :)

Csani megterített

János Vitéz

Félvak Batman

és a kicsi huszár :)

A szép kis hóangyalomat polippá mászkálták a kölykök

sakkparti

édes tüneményes négyéves

Kábé 5 perc alatt tanult meg vele közlekedni

Balatonos művészes

kikötős rettentő együttműködős

művészúr

ennek a képnek története és történelme van már :)))

ez bizony az aminek látszik :))






Biztosan sokminden kimaradt, de ezek fontos képek, emlékezetesek. Sok szeretettel :)

Proust-kérdőív

    • 1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
    • Tegnap este vacsoránál, a fiúk bohóckodtak :)
    • 2. Mikor sírt utoljára?
    • Péntek este, egy dal hozta ki belőlem a megállíthatatlan könnyáradatot.
    • 3. Min tud igazán felháborodni?
    • Az emberi butaságon és rosszindulaton.
    • 4. Minek tud leginkább örülni?
    • Az alkotás mindig feltölt.
    • 5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
    • A saját tehetetlenségem.
    • 6. Mi a kedvenc színe?
    • Mostanában a csajos színek jönnek be, lila, rózsaszín. Ettől függetlenül sokszor viselek feketét.
    • 7. Mi a kedvenc étele?
    • Imádok jókat enni, nem tudnék kiemelni egy valamit.
    • 8. Mi a kedvenc itala?
    • Alkoholmentes kedvenceim a teák, alkoholosban azt hiszem  egy pohár aszú mellett voksolnék.
    • 9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
    • Ó ez folyton változik, mostanában szeretem James Blunt, Adele, a Train dalait,  de az abszolút kedvenc  a kifogyhatatlan, megunhatatlan, sokszínű és mindent átitató magyar népzene.
    • 10. Ki a kedvenc írója/költője?
    • Örök kedvenc Vavyan Fable, ismerkedem Paulo Coelho könyveivel, és Tolkient is nagyon szeretek olvasni.
    • 11. Ki a kedvenc festője?
    • Nem vagyok otthon ebben a művészeti ágban, talán mert elég ügyetlen vagyok benne. A falainkon egy (még) ismeretlen fiatal művész képei díszítik.
    • 12. Melyik a kedvenc filmje?
    • Filmszakosként ilyet nem szabad tőlem kérdezni :) Mostanában nem járok sűrűn moziba, jó pár éve volt már, de talán utoljára a Hideghegy hatott rám leginkább.
    • 13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
    • Talán a szétszórtság, mert saját hibáim között tudhatom...
    • 14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
    • A korlátoltság. Rettenetesen dühít.
    • 15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
    • Tükörrel...
    • 16.  Kivel békülne ki a legszívesebben?
    • Én nem tartok haragot senkivel, van, akiket kizártam az életemből, de annak oka van.
    • 17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
    • A kisemberek, akiknek mégis fontos szerepük volt.
    • 18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
    • Akik zavaros ideológiák nevében tömegeket gyilkoltak.
    • 19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
    • A nagyszüleimet. Minden megpróbáltatást méltósággal viseltek, szerethető és tiszteletreméltó emberek maradtak minden helyzetben.
    • 20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
    • Családszerető, erős, mégis gyengéd, komoly, mégis mókás. És tudja, mikor legyen támasza a nőnek és mikor engedje egyedül boldogulni.
    • 21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
    • öööö, kreatív mindenféle értelemben, öntudatos, türelmes, jaj nem tudom, ez nehéz...
    • 22.. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
    • Nyitott vagyok az emberek felé.

    • 23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
    • A változásokra viszont egyáltalán nem vagyok nyitott. És türelmetlen is vagyok.
    • 24. Mi az, amitől a legjobban fél?
    • Hogy valami olyan történik a gyerekeimmel, amit se befolyásolni, se elfogadni nem tudok.
    • 25.  Hol élne a legszívesebben?
    • Egy olyan helyet szeretnék, ahol a családom és a barátaim is a közelemben élnek.
    • 26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
    • Szerelem, gyerekek, család, barátok.
    • 27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
    • Sok apró csoda történt, és három igazán nagy csoda.
    • 28. Miben vagy kiben hisz Ön?
    • Hm, azt jobban tudom, miben nem hiszek. A véletlenekben biztosan nem. Na jó, hiszek egy mindenekfeletti erőben, és az angyali gondviselésben.
    • 29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
    • Lesz sírkövem? Nem tudom...
    • 30.Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
    • A dolgok miértjeire keresem sokszor a választ,  nem tudom, azt megtalálhatnám-e így.
    • 31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
    • Nem jó előre tudni a dolgokat. Mondjuk azt szeretném tudni, hogy a gyerekeim boldogulnak amikor én már nem szólhatok bele mindenbe :)
    • 32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
    • Időt. Sokat. Talán visszamenőleg is.
    • 33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
    • Ez az enyém, magamnak választottam, miért cserélném bármi másra?
    • +1
    •  34.  Kinek tenné fel ezeket  a kérdéseket?
    • Nem vagyok kirekesztő, akinek tetszik, gondolja végig ezeket. válaszoljon, és engedje meg, hogy kíváncsiskodjak én is.

Francba...

Komolyan mondom, épp egész jól éreztem magam a bőrömben, úgy tűnt, minden kerek, vagy legalábbis kerekedik, erre nem most kell megtudnom, hogy semmi okunk az örömre az életben, örömünk egyetlen forrása Jehova, és nyakunkon az armageddon??!!!

2012. április 13., péntek

Hagyomány

Csani beilleszkedett a sorba, szépen ő is produkálta a 2 éves kor kor körüli pofáraesést-állkicsattanást. Úgy tűnik benne sem hagy ez mély nyomokat. Csak gondoltam megörökítem ezt is. Amúgy is rettentően teper a tesók után, már nem ültethetem be az autóba (ÉN szegítesz!!!!) és a nagyok üléseit is kinézte magának, beült ma a Zsombiéba, bekötöttem, ült egy kicsit szótlanul, majd közölte: Jó lesz :)
Amúgy ma felébredt délután, nézett ki az ajtón, aztán rám:
Cs: Ez mi?
A: Szerinted mi?
Cs: (széles vigyorral) Kutya!
A: És hogy hívják a kutyát?
Cs: Cézáj
A: Nem, az Katusék kutyája. Ezt hogy hívják?
Cs: Jigó
A: Nem-nem..
Cs: ... Jege ... Szejetem kutyát! Te????